Álmosan mászott fel a futógépre, egy kis palack ásványvíz és
egy törülköző társaságában. Beállította a nehézségi fokozatot és a távot,
kicsit emelve a tegnapihoz képest, dacára az izomláznak. A gép sustorogva
elindult, és ő gyorsuló léptekkel figyelte a hajnali sötétben az üvegfalon
tükröződő alakját.
-
Mint egy disznó. – szögezte le könyörtelenül, és
futni kezdett. A fejében cikáztak a gondolatok, gúnyos és hízelgő hangokká
formálódva:
-
A fejeden is látszik, hogy dagadt vagy.
-
…
-
Olyan vagy, mint azok a nevetséges lányok a tini-filmekben.
-
Azoknak legalább mindig van szíve.
-
De naiv vagy. Kit érdekel az mai világban?
-
Van, akit érdekel. Azt mondta, még öt kiló, és
elvesz.
-
Az legalább két hónap…
Erre felemelte a fokozatot, és kivörösödve nagyobb
sebességre kapcsolt.
-
Ezt nem fogod végig bírni.
-
Azt meglátjuk.
-
A felénél sem jársz.
-
A második fele mindig könnyebb.
-
Alkudozz csak, miss csak-még-egy-süti,
csakmégegysüti….
-
Mennyi van még hátra? Ezt nem hiszem el… nem
fogom bírni!
-
Dehogynem. Nyomjad, disznó. Sose fogysz le.
-
Fogd már be a szád!!
Egy hangyányit emelt a sebességen. A szíve már vadul
kalimpált, nem győzte magát levegővel, de futott. Érezte, ahogy reng a hája, és
keserű könnyek szorongatják a szívét. De csak futott tovább.
Arra gondolt, hogy valamiért igazságtalan az élet, amiért ő
csak szenvedés árán lesz szerethető; hogy van egy világ, ahol mindenki karcsú
és mosolyog, és ő oda sose fog bebocsátást nyerni. Csak egyszer, csak egyszer
szeretne úgy magára nézni, hogy valami szépet lát.
Ahogy felemelte a tekintetét, hogy az üvegfal tükrében ismét
szembesüljön a testével, az utca látványa tárult elé, kétemeletnyi magasból; a
falombok zöldje közt azt látta, hogy emberek jönnek-mennek, fiatalok, öregek, sokfélék.
Nem tűntek mind karcsúnak és mosolygósnak; így együtt mutattak egy átlagos
képet, amiben mindenkinek természetes helye volt a reggeli rohanásban. Kicsit
távolabb a felkelő nap melegsárga fénye
igyekezett megszépíteni a képet. Kivilágosodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése