Irma néni

Már csak néhány nap volt a kiállításig, most mégis megtorpant, mert azt érezte, valami még kell, valami hiányzik, de az elszívott doboz cigaretta sem árulta el, hogy mi és a méregerős kávé alján maradó zaccból sem tudta kiolvasni.

Felszínesen aludt, úgy, ahogy nem is érdemes; aztán izzadtan rúgta le magáról a takarót, és mezítláb átcsörtetett a műterembe. Elkezdte. Még nem tudta, hogy mit, csak mártotta az ecsetet egyik festékből a másikba, és keverte a színeket hol a vásznon, hol a palettán. Soha nem használt még ennyi árnyalatot, születtek színek, amiket talán még senki sem látott.

Átdolgozta az egész éjszakát, ezúttal piszkozat nélkül, egyre fokozódó bűvöletben. Már betűzött a nap, mikor a vászonra lassú, intenzív mozdulattal húzott egy felfelé ívelő karmazsin ecsetvonást, ami fájdalmasan vöröslött, mint a hegedűszó.

Aztán úgy, ahogy volt, festékesen dőlt be az ágyba. Végre tudott aludni.

Irma néni délben jött takarítani, mint minden szombaton. Nagy meló volt a művész urat rendbe rakni, kosz és rendetlenség volt nála, nem csak a műteremben, hétről-hétre. Éveken át perlekedtek ezen, de egyikük sem változott, a fiatalúr továbbra is hanyag volt a környezetére, Irma néni pedig bosszús és kötekedő.

Ahogy tett-vett a műteremben, a festőállványról lesodort egy képet, ami oldalra esett, majd arccal előre borult. Jézusmária! - gondolta magában, majd óvatosan felemelte és visszatette a képet a helyére. Szerencsére nem maszatolódott el, legalábbis úgy tűnt, már amennyire ezeknél a képeknél Irma néni ezt meg tudta állapítani, hiszen olyan értelmetlen krikszkrakszok voltak mindegyiken.

Mikor felkelt az ágyból, már késő délután volt, tisztaság és viszonylagos rend nézett vissza rá. Örült, hogy ezúttal nem kellett az öregasszonnyal találkoznia. Bevillant, hogy mivel töltötte az éjszakát, és rohant újra a műterembe, megnézni, hogy nem álmodott-e.

Nehéz lenne leírni, hogy mit érzett, mikor meglátta a képet. Nyilvánvaló volt, hogy valami történt vele, hiszen fejjel lefelé volt a helyére téve. Hirtelen lefőtt benne a kávé, pfff, az az öregasszony!! Hiszen ebben a képben mindene benne volt, úgy látta tökéletesnek, ahogy megfestette, a színeket, az árnyalatokat, a felfelé törekvő vonalat. Központi helyre tervezte a kiállításon elhelyezni, ott, ahol mindenki megfordul. Sértődötten visszafordította a képet, majd hátrált három lépést, és hosszan-hosszan nézegette.

A nagy napon a kiállítóteremben volt az egyik sarokban egy kép, a többihez képest szokatlan színvilággal, középen egy lefelé ívelő karmazsinvörös ecsetvonással, ami egyenesen a kép címéhez vezette a szemet: MIND EGY.