Viharzóna

A vihar kiszámíthatatlanul dobálta a gépet, mint valami pörgö-forgó körhinta a vurstliban. Időnként vízfátyol borította be a gépet, hogy semmit se lásson, nem mintha ez most számított volna. A műszerek értelmezhetetlen jeleket adtak, mintha megőrölt volna minden körülötte. A magasságjelző egyik pillanatban 6400 lábat jelezett, a következőben 3700-at. A rádiós kapcsolatot elvesztette, az egyetlen megbízható műszer, az órája szerint 43 másodperce, de legalább negyed órának tűnt. A felhőpaplanon időnként villámlások fénye szűrődött át, közel vagy távol, ki tudja. Ez sem volt látható.

Küszködött, hogy kontrollt gyakoroljon a gép felett, de azt sem tudta, mekkora a viharzóna, és hol járhat benne. Izzadt és zihált, közben próbálta tartani magát, de egyre nehezebben ment.

Tudta, hogy nem kellett volna felszállnia, basszus ott volt az a baljós érzés az időjárás előrejelzés hallatán, de a torony megadta a felszállási engedélyt. Az az istenverte irányító még viccelődött is vele! Itt fog megdögleni egy kiszuperált lélekvesztőben az óceán felett! Itt fog megdögleni!

„Most mi lesz?! Most mi az isten lesz velem?!!!” Észre sem vette, magában fohászkodni kezdett, és zihálása időnként nyüszítéssé vált. Kapkodott már csak, maga sem tudta mit csinál, minden tudása csak arra volt elég, hogy belássa, tehetetlen.

A káoszban mi értelme a sebességmérőnek? És egy botkormánynak? Itt fog megdögleni. Itt és most. Ebben a pillanatban még él, de ég és föld között még ember nem maradt örökké. Ez az. Ma fog megtörténni. Az. Csak artikulálatlan hangok törtek fel belőle, ahogy tehetetlenül csapkodta a műszerfalat.

Csontig hatolt benne a félelem, élesen és feltartóztathatatlanul. A tarkója hűvös lett, minden idegszála megfeszült, alig vett levegőt, a szíve majd felrobbant.  Minden egyetlen ponttá zsugorodott benne, egyetlenegy ponttá.

„Ez az. Gyere.”

De nem jött. A köd ritkult és a széllökések hirtelen elcsitultak; a gép egy paplanfelhő felett szállt a semmibe. A földi kapcsolat sehol, a feje még kába volt ahhoz, hogy a műszereket értelmezni tudja. Csak nézte a végtelen eget, felülről. Soha nem látott ilyen szépet. „Még soha. Soha…” – motyogta maga elé remegő szájjal.

-        USA553, hívja a Központot a 135.60-on! USA553, hall engem?

Hallotta, hogyne hallotta volna. Válasz helyett megnézte, mennyi üzemanyag maradt még a gépben, szembenézett a horizonttal és elmosolyodott.