Pirkadatkor ért át a vonat a határon. A hálókocsi ablaka
homályos volt a párától, ezért az édesanya néhány foltnyi kémlelőnyílást törölt
bele a csupasz kezével. A kisebbik gyerek kikukucskált, és hátra sem fordulva
kérdezte:
-
Ez már az?
-
Igen, lassan megérkezünk.
-
Ez már az… – motyogta maga elé, a többi meg csak
egy párás sóhaj maradt az ablaküvegen. Elég volt egyedül gondolnia, amit
gondolt.
Nehéz annak a végtelen pusztát és a szabályos szalmabálákat rögtön
szépnek látni, aki a hegyektől szakadt el tegnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése